Gombolyag

Gombolyag (é.sz.: 19 fok, k.h.: 46,5 fok), ez a metropolisznak korántsem nevezhető kis falucska Bács-Kiskun megyében, Kalocsa és a Szelídi-tó ölelésében, Szakmár településéhez tartozó tanyavilág. A mintegy húsz lakost számláló helyen szinte minden megtalálható, ami jellemző a mai földművelő és állattenyésztő – ezáltal önfenntartó – gazdák szorgos hétköznapjaira, erre az egyszerű, de csodálatos ám olykor igen-igen kemény életre.

A zömében a múlt század első felében épült házak azonban lassacskán az enyészet útjára lépve, romosan, lepusztulva hirdetik az újkor gyermekeinek filozófiáját és ezáltal végképp a feledés homályába merül majd az egykoron virágzó Gombolyag-szállás jelene is. Természetesen érthető az is, hogy a fiatalok a városokban keresik önmegvalósításukhoz a „szép jövő zálogát”, hiszen megváltozott minden és más lehetőség híján a napszámosok közt dolgozni nem egy leányálom, ráadásul nem is fizetik túl az embert. Azonban még mielőtt valóban késő lenne, ezt a maga nemében elbűvölő, hihetetlenül nyugodt, puritán és érintetlen világot, ennek örömeit és buktatóit egy erdei iskola, nyári tábor vagy csak egy hétvégi kirándulás által megmutathatjuk a gyermekeknek. Azoknak az őszinte kis embereknek, akikben bizonyosan maradandó nyomot fog hagyni ez a találkozás a természettel, az emberekkel, a szabadon legelésző állatokkal… Ha nem is rögtön, de miután hazamennek és újra beindul a nagyvárosi daráló, hát akkor biztos…

Az Ifjúsági Ház munkálatai befejeződtek, reményeink szerint hamarosan megkezdődhet a táboroztatás főként általános iskolás gyermekek számára, de tervezünk középiskolás és egyetemista diákok részvételével is programokat. A helyszín adta lehetőségekből kifolyólag a gyermekek mozgástere szinte végtelen ezért a sportos, egészségmegőrző programok bizonyosan központi szerepet kapnak majd. Másrészről viszont nagy teret szeretnénk szentelni a népi hagyományőrzés, a kézművesség és ehhez kapcsolódó művészeteknek is. Ezek mellett nyelvi tábor valamint film- video és fotó-oktatás is szerepel a tervekben.

Támogatás    
Digi-Wifi
Adjon egy részt a civileknek! Adója egy százaléka nagy segítség lehet! Adószám: 18366831-1-03
BioGroup
Word by Word