A LÁTSZAT NEM CSAL, VÉGE LETT
Még 2019 őszén kezdődött az LCD (Looks can deceive – A látszat csal) elnevezésű nemzetközi ifjúsági Erasmus+ projekt, mely a sztereotípiák és ehhez kapcsolódóan a gyűlöletbeszéd tematikáját boncolgatta egy újfajta technológián keresztül (NFC) a közvetlen partnerekkel és remélhetőleg a széles közönséggel együtt. A projekt három partner bevonásával, ezen belül valamennyi országból 5 fiatal és egy mentor részvételével valósult meg: MCT TRBOVLJE Ifjúsági Központ Szlovéniából, Shift of Film Culture DJIFONI-M SKOPJE Észak-Macedóniából és a GOMBOLYAG ALAPÍTVÁNY Magyarországról. Az alkotási folyamat során szerettük volna kihangsúlyozni, hogy a dolgok gyakran mások, mint aminek elsőre látszanak, azaz a látszat csal. Az oktatási folyamatban kétszer egy hetet töltöttünk együtt a fiatalokkal és végül eredményeink bemutatására minden résztvevő országban létrehoztunk több kiállítást a 15 elkészült fotóval és filmmel. A látogatókban és most már az olvasókban is szeretnénk olyan hatásokat kiváltani, melynek során a képeket nézve ők is újra végig gondolják létező vagy tudat alatti előítéleteiket. Minden fotó az említett NFC (Near Field Communication) chippel lett felszerelve, ami egy linket tartalmaz egy rövid videóhoz, mely a képen látható történet hátterébe enged betekintést és lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki gondolja újra az adott szituációt.
A magyar csapat tagjai és az elkészült alkotások:
(Gábeli Tamás, csapatkapitány)
Bata Zalán – Troublemakers (a filmcímre kattintva indul)
Bognár Olivér – Donation
Galambos Levente – Cheater
Török Éva – Protection
Vajda Boróka – Distance
Bonus: Metka Dolanc – Passing
A próba kiállítást a 17. BuSho Fesztiválon tartottuk az Olasz Kultúrintézetben, a 3 országban egy időben megnyíló kiállításra pedig november 11-én került sor. A Fővárost magunk mögött hagyva igény esetén 2022 tavaszától megcélozzuk majd Gombolyag környékét is az anyaggal, érdeklődni az Alapítványnál lehet a témában.