BEZÁR A BAZÁR AVAGY INDUL A MANDULA

BEZÁR A BAZÁR AVAGY INDUL A MANDULA

BEZÁR A BAZÁR AVAGY INDUL A MANDULA

Hirtelen megindulásból szépen kifejezem magam: Idén volt nálunk minden, mint a Búcsúban :) Igen konkrétan Búcsú, nem is akármilyen, hosszú-hosszú idő után első alkalommal, de ugyanígy először tartott nálunk lakodalmat az éljen az ifjú pár is, akik már régóta visszajáró vendégek mifelénk. Aztán a Nagyszülő-Unoka tábor is debütált, melynek sikeréről legyen elég annyi, hogy már szervezik a következőt! A májusi BL-döntő csapat már hagyománynak számít, 2016-ban pedig Foci EB, tehát lehet gondolkodni a góltotón. Ismét visszatérnek hozzánk a kedves hajósi iskolások, 10. alkalommal szervezünk GomBuSho összművészeti alkotótábort és nagyon úgy fest, hogy elmaradhatatlan a BioGroup nyári tábora is. És persze lassan de komótosan szivárognak a zarándokok is, ezért most irány a barlang és a télen át megálmodjuk, hogy mennyi dolgunk van még, mert ne feledjük idén is úgy kezdtük, hogy ezúttal nem előadtunk, hanem befűztünk két síndarabot a dühöngő mennyezetébe. A tavasz végére, nyár elejére azonban mi készen állunk a csapatok fogadására, ha szeretnétek egy nagy élményt magatoknak, ne tétovázzatok sokáig, mert hamarosan érkezik a MEGTELT felirat, üdvözülettel: GomBolygók!