ELINDULTAM SZÉP HAZÁMBA

Kicsit lassan melegedtek be a fogaskerekek az égi kazánházban, így az április második felét még olykor dideregve töltöttük, de aztán minden jóra fordult, mint a minta mesében. Temérdek teendő a kertben, a fű továbbra is szabad szemmel jól láthatóan nő, virágba borultak a pálmafák helyett a bokrok, a trambulin pedig teljes átalakuláson megy keresztül és egy helyi autentikus wigwam jurta bungalóvá lesz. A helységnév tábla a tél alatt változott, de egy kilométerrel korábban még mást mutat, sebaj, ez legyen a legnagyobb gondunk. A Gombolyagi Találkán aztán kifejezetten nagy szerencsénk volt az időjárással, mert előtte pénteken és másnap is viharos szélben vízszintesen esett, ennek ellenére nagyon kevesen jöttek el, de most legalább tudjuk. Akik jelen voltak azonban élményekkel gazdagon mentek haza, ezúton is köszönjük valamennyi résztvevőnek, akiknek a segítségével megvalósulhatott az esemény! Épp a környékbeli vendégek voltak az udvaron, amikor megcsörrent a telefonom és egy fiatal női hang szólt bele: „…ezt a telefonszámot kaptuk, hogy érdeklődjünk, hogy van-e széna?...” Hirtelen meglepő, de mulatságosnak tűnt a kérdés, de aztán természetesen lett széna is és ezáltal a következő 2 napban lovas zarándok vendégeink a Pilisi-medencéből! Még ki sem nőtt a fű a bodzafa alatt a lovacskáktól, de máris itt voltak a dalszerző táborosok, akik szokás szerint szinte csak muzsikáltak, de legalább leszögezhető, hogy a foglalkozás elérte célját. Közben befutottak az idei szárnyasok, mert még repülni nem tudnak, végül pedig következett még 2 társaság szintén a hazai pályáról azaz Pilisszentivánról és környékéről. Az ifjabbak minden évben jönnek egy gasztronómiai asztalitenisz kurzusra, idén épp egy GAZ beindító versennyel fűszerezve, az idősebbek pedig 15 év után néztek tágra nyílt szemmel ránk és még inkább a táborra. Ilyen fazonok jártak tehát nálunk eddig és hát hamarosan kitör majd a V-A-K-Á-C-I-Ó ezáltal pedig az általános boldogság és akkor aztán tényleg indul a mandala, az eddigiekről alább egy kis galéria, a folytatásban pedig mindenkit várunk soxerettel, üdvözülettel.