20. GOMBUSHO ALKOTÓ
2024-ben 20. alkalommal rendezzük meg a GomBuSho Workshopot a jól bevált csapat szervezésében, természetesen mindig apróbb módosításokkal a fejlődés érdekében, melyre minden régi és új barátunk, alkotótársunk jelentkezését várjuk szeretettel. Az első 2007-es legendás Almássy téri animációs workshopból az évek alatt filmes tábor lett, aztán 2010-ben festettünk is, 2011-ben pedig tovább bővültünk zenével, mára pedig mindenki szó szerint azt csinál, amit szeretne, bizonyos keretek között, csak legyen kézzel fogható eredménye, mert utolsó este ősbemulató! Ezeket a produkciókat pedig kedvcsinálóként mind visszanézhetitek a tábor youtube csatornáján az aktuális werkfilmekkel együtt. 
Újra megcélozzuk tehát az ország és a Kárpát-medence közepét, és Gombolyagon próbáljuk tökéletesíteni a megkezdett munkát, mely reményeink szerint még sok évig folyhat majd. A 2009-es esztendőre tervezett kihívás az volt, hogy első alkalommal próbáltuk nemzetközi vendégekkel lebonyolítani az eseményt, hála Istennek a résztvevők egybehangzó véleménye szerint sikeres tábort szerveztünk a határon túli fiatalok számára! Ezen felbátorodva aztán ezúttal az újabb fejlődés reményében további filmes szakembereket vonunk be a munkába, és többféle műfajban szeretnénk eredményeket elérni!
Workshop időtartama:
2024. június 30. - július 6.
Workshop jelentkezés határideje:
2024. június 1.
Részvételi díj: A workshopot megpályázzuk több kuratóriumnál; ezek eredményétől függ a költségvetés – bővebb információ érdeklődés esetén e-mailben!
Tábor vezető: Gábeli Tamás, a BuSho fesztivál igazgatója
Szakmai igazgató: Korom Dávid, Operatőr, projekt manager
Érdeklődni lehet az info@gombolyag.com email címen vagy a +36703135877-es mobilon.