MILYEN LENNE A VILÁG?

A 2011-es Duna Mozaik turnét követően kezdtünk el dolgozni a MCT (Mladinski Center Trbovlje) ifjúsági központtal és az azóta eltelt időszakban immáron a 3. nemzetközi Ifjúsági programunkon vettünk részt a szlovén Száva parti bányász városkában. Sorrendben a Blind Diary majd pedig at Under The Moon projektek után most régi-új magyar csapattal vágtunk bele a diszkriminációs tematikájú What Would The World Be Like? elnevezésű filmes alkotótáborba, melyen rajtunk és a házigazda szlovéneken kívül egy horvát és egy német csapatnak kellett egy hét alatt bemutatóképesre fejleszteni filmtervüket. „Nagyon jól éreztem magam, köszönöm, hogy ott lehettem, amit vártam a workshoptól az pont ez volt, hogy rálátást nyerjek a fikciós filmes forgatásra, szerintem jól prezentáltátok nekem, hogy hogyan is megy ez élesben. A színészi pályám fejlesztése meg a tinik és Szlovénia pedig csak a ráadás volt” – fogalmazott az egyik magyar újonc Zeleny Ákos, aki a magyar film főszerepét vállalta. Fogadjátok szeretettel a werkfilmet, a Tape című magyar alkotást és egy híradó részletet a szlovén tévéből!