ÚJRAINDÍTÁSKARÁDIÓ
Itt van már a kikelet, a madár is csicsereg, éljen, éljen, hurrá, írta Nagy Ferenc táncdalénekes verse, és valóban a hosszú évek óta nem látott, végre téliesre sikerült tél után felfriss-ülve, de nem a babérjainkon, hanem a meseautónkban száguldunk a szezon nyitás felé, ami pedig egyre jobban sűrűsödik, mint a négyszögletű kerekerdő állítólag. Most azonban szóljon a rock és a fáma a jelenről, sőt legyen inkább újra jövőből jövő lövő és az a gép amit eltérítettem leszállt… Ott hagytuk abba, hogy csillagosra vizsgáztunk a minősítésen, aztán bezárkóztunk és nyugovóra tértünk, persze csak módjával, mert a télen beadtunk sok-sok pályázatot az idei évre és már szivárognak is a visszajelzések. Mondhatni pillanatok alatt betelt a vakáció, ezért törekszünk annak meghosszabbítására, vagyis a májusi és a szeptemberi lehetőségek feltérképezésére. A BuShozárás miatt ugye megszűnt a GomBuSho alkotótábor létjogosultsága is, ami persze nem azt jelenti, hogy filmezés nélkül maradunk, sőt májusban egy rövidfilm forgatással kezdünk majd. Nagy örömmel vettük, hogy újra lesz, sőt lesznek Bűvösfilmes táborok az NMHH támogatásával. Visszatérnek hozzánk a tavaszi dalszerzők és az Életmódivatos nyugdíjasok is vagy épp a Méhecskék utánpótlás csemetéi, de az is biztos, hogy ismét nyilvános előadást tart majd az érdeklődők számára a tavaly debütáló Kód Teátrum társulata. Ha pozitív elbírálásban lesz részünk, akkor havonta egy könnyűzenei koncertet tervezünk a „Pusztán zene” sorozatban, tehát ismét mozgalmas szezon elé nézünk, figyeljétek a híreket, találkozzunk újra az ország s világ közepén a Búzamezőn, Húsvétkor pedig szokás szerint feltámadunk sőt megiramodunk és ez annyit jelent, hogy ha kerestek, akkor megtaláltok bennünket Gombolyagon!