Az idei évre betervezett 3 nemzetközi workshopból szerencsére sikerült megtartanunk a másodikat, még pedig az összművészeti alkotótáborunkat, ahol minden évben az aktuális BuSho spotokat, grafikákat, posztereket készítjük elő. A határnyitások és a karanténba vonulás miatt rezgett a léc, de szerencsére megérkezett a Partiumi különítmény is 3 fővel, köztük Andrással, aki már tavaly is velünk volt, így aztán...

15. GOMBUSHO ALKOTÓTÁBOR

Az idei évre betervezett 3 nemzetközi workshopból szerencsére sikerült megtartanunk a másodikat, még pedig az összművészeti alkotótáborunkat, ahol minden évben az aktuális BuSho spotokat, grafikákat, posztereket készítjük elő. A határnyitások és a karanténba vonulás miatt rezgett a léc, de szerencsére megérkezett a Partiumi különítmény is 3 fővel, köztük Andrással, aki már tavaly is velünk volt, így aztán intenzíven vetette magát a munkába, amint azt a vetítésen is lehet majd látni. De a többiek is kivették a részüket: „Nagyon jól telt nekem a workshop, és nagyon inspiráló volt sok lelkes ember között lenni és velük dolgozni. Köszönöm, hogy a csapat része lehetek.” – nyilatkozta Gólya Z(s)ombi, újonc, vagy egy másik visszatérő Lajosch alias Levente Galambosch, operatőrjelölt: „Gombolyagon még a forgatás is pihen-tető, és a pihenés is fárasz-tó.” A lassan fiatal kora ellenére is GomBuSho veteránnak számító Zalane pedig így emlékezett: „A megkésett vizsgám után csöppentem a forgatagba, és szerintem összességében nagyon erős lett az idei felhozatal, szerintem konkrétan toplistás, a csapat, a kaja, az idő minden bomba volt, bár kicsit sok volt a szúnyog. Köszi Tami, ha lehet jönnék jövőre is…” Mint minden évben ezúttal is a 27. Országos Diákfilmszemle szpot forgatással kezdtünk, készítettünk werk és zenei klipeket, felfedeztük az emeleten rekedt filmfüggőket, egy mező mozira majd egy betyárra leltünk a pusztában, megérkezett a Tour de Puszta mezőnye Mari nénivel, estére ellepték a tábort az indián őslakosok és egy Trabantból is sikerült kifogyasztani az üzemanyagot. Egy régi tévét először megtöltöttünk tartalommal majd pedig könnyen elromlott, de bepótoltuk az elmaradásainkat is, amikor többek között a 2 évvel ezelőtti interjúkat sikerült végre formába önteni. Azt hiszem, a 12 perces werkfilm ismét kiválóan mintázza a hangulatot, nincs más hátra, mint előre, mindenkinek jó szórakozást hozzánk! 2020-as résztvevők: András, Oli, Levi, Zalán, Zsombi, Tami, Botond, Marika, Dávid, Bálint, Ottó, Sárlott, Bori, Enikő, Kati, Feri + Sherlock.