Megérkeztek az első zarándokok Gombolyagra

Megérkeztek az első zarándokok Gombolyagra

2011. április 8-án, pénteken kora délután a Szelídi-tó irányából érkeztek meg a Magyar Zarándokutat először teljesítő zarándokok Gombolyagra. A pénteki napsütéses, ámde igen szeles időben a kezdőcsapat 30 kilométeres gyaloglás után ért be a dél-alföldi oázisba, ahol a Gombolyag Alapítvány táborhelyén várták már őket.

Rumi Imre a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke elmondta, hogy a viharos szél útközben szerencsére „hátulról” támogatta a csapatot, viszont az útvonalon több belvízzel elárasztott területtel is meg kellett birkózniuk, így a tervezettnél néhány kilométerrel többet gyalogoltak, de ennek ellenére tudják tartani a terv szerinti menetrendet. A négyfős „úttörő csapatban” akik kilencedik napja voltak úton, Rumi Imre mellett elsőként járja végig a zarándokutat Papp Lajos szívsebész, valamint Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei közgyűlés alelnöke és felesége, Font Éva. – Határtalan az a vendégszeretet, amivel utunk során találkozunk. Szinte minden településen pogácsával, kenyérrel várnak bennünket és nagyon jól esett az a frissítő is, amit Gombolyagon kaptunk megérkezésünkkor – mondta el Rideg László, majd a rövid pihenőt követően indultak tovább Kalocsára.