KÉKAFŰ WORKSHOP
A Dalszerzőhöz hasonlóan az idei felhívást már itt is úgy kezdjük, hogy nézzétek meg a 2022-es táborról készült werkfilmünket, mely remélhetőleg meghozza a kedveteket a részvételre!
 
A „KÉKAFŰ” tábor elnevezése a bluegrass műfaj nevére utal. A táborban az észak-amerikai népzenei gyökerű műfajok és az azokból eredeztethető ezernyi stílus kerül terítékre, olyan szakmai kiválóságok vezetésével, akik az említett műfajoknak nemzetközi szinten is elismert muzsikusai és elméleti szakemberei is. 2021 tavaszán készült el a bluegrass műfajt bemutató, közel nyolcvanperces ismeretterjesztő film, amely betekintést kínál a műfaj történetébe, természetesen rengeteg élőzenei példa segítségével. A film a Kisfaludy Program és a Hagyományok Háza támogatásával készült el, helyet kapva az amerikai népzenei témákkal a magyar népzenei anyagok között is. A bluegrass akusztikus hangszerei, előadásmódja és a műfaj gyökerei egyaránt tökéletes átjárhatóságot adnak a legkülönfélébb műfajok felé is, így kiváló összekötő kapocs lehet a különféle stílusokban muzsikáló, szárnyaikat próbálgató fiatalok számára is. A tervezett tematika és a meghívott előadók a maximális garancia arra, hogy a résztvevők a Kékafű 2023. évi táborában is olyan zenei élményekkel legyenek gazdagabbak, amelyeket aztán az általuk művelt legkülönbözőbb műfajokban is hasznosítani tudnak. A tábor szakmai vezetői a program során szekciókra bontva tartanak tematikus foglalkozásokat, és koncert is lesz a gombolyagi táborhelyszín kiváló technikai adottságú színpadán.
A táborban létrejövő produkciókról ismét professzionális videóanyag készül.
 
Az előadók és szakmai vezetők:
Velünk lesz a Louisiana Double, azaz Pintér Zsolt és Apáti Ádám, akik már korábban jelentkeztek egy hasonló sztorival, ami a Gospel volt, de nem árulunk zsákbamacskát, kizárólag csak kosárban, itt lesz a teljes Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák is, akik 2023-ban már adtak egy szuper koncertet a gombolyagi világot jelentő deszkákon.
 
Workshop időtartama: 2024. június 15-19.
Jelentkezési határidő: 2024. május 1.
Részvételi díj: A workshopot megpályázzuk különböző kuratóriumoknál, ezek eredményétől függ a költségvetés – bővebb információ érdeklődés esetén e-mailben!
Az ár tartalmazza a szállást (4 éj) a napi háromszori étkezést, szombat vacsorától szerda reggeliig és a szuper workshopokat és előadásokat is.
Érkezés: szombat 16:00 órától, távozás: szerda 10:00 órától
Figyelem: a szervezők legfeljebb 15 résztvevő jelentkezését fogadják el!
 
Június 15. szombat 16:00 érkezés, elhelyezkedés, vacsora, közös örömzene, jam
Június 16. vasárnap 10:00-13:00/15:00-18:00 Az 1. szekció: Apáti Ádám, Pintér Zsolt / Louisiana Double
     vasárnap 20:00 Louisiana Double koncert
Június 17. hétfő 10:00-13:00/15:00-18:00 A 2. szekció: Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák
Június 18. kedd 10:00-13:00/15:00-18:00 A 3. szekció: Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák
     kedd 20:00 közös örömzene
Június 19. szerda 09:00 reggeli után hazaindulás
 
Táborvezetők és bővebb információ:
Balogh Eszter, a Csillag Kórus Egyesület vezetője
info@csillagkorus.hu /// +36 20 975 3437
és Gábeli Tamás, a BuSho fesztivál igazgatója
info@gombolyag.com /// +36 70 313 5877